bensõm Moábért, mint a czitera sír

Ésaiás 15-16 Evangélium a nyomorúságban

15:5 Szívem kiált Moábért, a melynek végvárai Zoárig, a három éves üszõig nyúltanak; mert Luhith hágóján sírással mennek fel, és mert Horonaim útján romlásuknak kiáltását hallatják.

16:9,11 Ezért siratom Jáézer siralmával Sibma szõlõjét, megnedvesítlek könyeimmel Hesbon és Eleálé, mert szüretedrõl és aratásodról a víg éneklés elmaradt.Ezért bensõm Moábért, mint a czitera sír, és szívem Kir-Heresért!

Meglep ez a hozzáállás. Moáb: az ellenség. A kegyetlen, a bűnös, az Izráel ellen sikeres nép, Isten elleni lázadásban, bűnben, elutasításban. Minden oka megvan Izráelnek hogy gyűlölje őket. De sírni az én ellenségem nyomorúsága felett ? Bánkódni ? Empátiával, együttérzéssel viszonyulni hozzá ? Szívem kiált érte ... együttérzek vele, értékelem lakásának, lényének, egyediségének szépségét. Elismerem, meglátom benne a különlegeset, azt ami számára drága volt, értékes. A Lutith hágóját, a Horonaim útját. Elképzelem nekik mit jelent elhagyni ezeket a helyeket. Elképzelem milyen veszteség az hogy egy virágzó, ereje teljében levő népet, ami terjeszkedett, aminek végvárai Zoárban voltak már, ezta népet most kivágják, mint egy zöld, ép, növekvő fát. Sibma szőlőjét, az aratás, a szüret helyeit megszüntetik.

Kicsit betekintést jelent ez abba ahogy Isten néz a bűnös, tőle elforduló, vele ellenséges emberre. Látja szépségét, látja értékeit, szomorkodik és megindul a nyomorúságán.

16:1 Küldjétek a föld Urának bárányát Szelából a pusztán át Sion leányának hegyére.

Ezt az igeverset a váratlan evangéliumnak nevezném. Az ellenség pusztulásán való öröm és vigasság helyett, elindul egy Bárány a pusztán át. Az Úr, mint egy Bárány kellett kijárja a pusztaságot értünk, az ellenségeiért, hogy el ne pusztuljunk, hogy egy út legyen számunkra, aminek a vége nem a pusztulás, hanem az élet.

Egy Bárány a pusztában, egyedül, a Nyugalom helye és a Goglota között. És megy, mert küldték, engedelmesen, fel a hegyre, Sion leányának a hegyére ahol megfeszítik. Az ellenségeiért.

16:3-5 Adj tanácsot, tarts ítéletet; tegyed árnyékodat délben olyanná, mint az éjszaka, rejtsd el a kiûzötteket, [és] a bujdosót ne add ki! Lakozzanak benned menekültjeim, [és] Moábnak te légy oltalom a pusztító ellen! Mert vége a nyomorgatónak, megszünt a pusztítás, és elfogytak a földrõl a tapodók. És [Isten] kegyelme megerõsített egy ülõszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresõje, igazság ismerõje.

Ilyen kell legyen egy gyülekezet. Mint egy árnyék. Rejtek, Biztos hely a menekülteknek. Azok akik az ítélet alól Istenhez menekülnek, azokat mind be kell fogadni ... el kell fogadni, a legerősebb legbiztosabb helyre tenni őket ... nem ítélgetve, nem kibeszélve bűneiket és vétkeiket, nem törvényeket előírásokat tenni a vállaikra, nem leterhelni őket, nem egy vallás rabszolgáivá téve, a saját specifikus szabályokra kényszerítve őket, hanem menedéket nyújtani nekik a szeretetben.

Az ítélő bíró aki megtisztítja őket az az aki a Dávid sátorában ül, aki tényleg ismeri az igazságot és aki megváltoztatja az ő szívüket.