Kedvesemnek szõlõje

Ézsaiás 5:1-6
Kedvesemnek szõlõje van nagyon kövér hegyen; Felásta és megtisztítá kövektõl, nemes vesszõt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sõt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szõlõt terem, és az vadszõlõt termett! Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Juda férfiai: ítéljetek köztem és szõlõm között! Mit kellett volna még tennem szõlõmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szõlõt terem, holott vadat termett?! Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szõlõmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kõfalát, hogy eltapodtassék; És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esõt ne adjanak!

Sokszor amikor a blogba írok talán úgy hangzik hogy mindent másoknak mondok. Pedig egyáltalán nem így van ez ... elsősorban azt kell megérintse az Ige aki megpróbálja azt továbbadni. Nincs külső igehirdetés, nincs olyan hogy valaki helyesen hirdeti az Igét és őt az nem érinti meg, nem formálja át. Nem lehet. Nem lehet ítéletet mondani vagy hirdetni hogy előtte engem meg ne ítélne az Ige. Szóval ez a mai Ige is hozzám szól. Én vagyok az az ember (hogy módosítsam amit Nátán próféta mondott Dávidnak). Igen, én vagyok az a szőlő aki nem akar teremni, az a fügefa, akin nem látszik a sok munka amit Isten belefektetett. Noha ez idő szerint már tanítóknak kellene lennetek ... mondja a Zsidókhoz írt levél ... úgyhogy ezt most magamnak írom. Mindennek van egy határa, még Istennél is. Nem jó kipróbálni azt hogy hol van ez a határ.