Galata 3:2-3 Csak azt akarom megtudni tõletek: a törvény cselekedeteibõl kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából? Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?
Valamikor prédikáltam a Galatabeliekhez írt levélből és az aki folytatta a gondolataimat azt mondta, hogy ránk ez nem vonatkozik mert mi nem vagyunk törvénytisztelő zsidók. Pedig az emberek nagyrésze a gyülekezetekben előbb vagy utóbb beleesik a vallásosság csapdájába. Nagyon sokan jelenleg ott vannak, és sokan nem találják meg a kiutat belőle. Ez a vers pontosan leírja a helyzetüket: elkezdtek valamit Szellemben és most testben akarják befejezni. Elkezdtek valamit akkor amikor belátták a bűnt az életükben és most, hogy igazakká tette őket Isten, nekifogtak a kegyelem kiérdemlésének. Hiszen sokkal jobban esik a régi énnek hogyha még valamilyen szerepe lehet az egészben. Ezért olyan erős a vallásosság kísértése - mert a természeti emberhez, az óemberhez szól, egyenesen, miközben elaltatja a hitet hazugságokkal. Kiérdemelt kegyelem. Ez az ellentmondás fel kellene tűnjön azonnal, de nem tűnik fel. És az ember magára veszi az önmegváltás terhét a kereszt után és ismét meggörnyed alatta. Érezni, látni lehet, hiszen már nem olyan megbocsátó többé. Megpróbálja más hívőkkel is ismét felvetetni a terhüket. Megpróbálja szabályait másokra is ráerőltetni mint igazságot. Ítél, és eldicsekszik sikereivel a saját terhének hordozásában, mert szükságe van igazolásra (hiszen képtelen igazán hordozni a terhét, de ha mások elismerő tekintetét látja, akkor még húzza egy kicsit). Nem alázatos, hanem elkezd ismét kevély és beképzelt lenni, valahogy kiküzdeni magának egy érdem szerinti poziciót. Az Ige esztelennek nevezi az ilyen embert, hiszen feladott valamit ami sokkal jobb azért ami végül is nem ér semmit. Feladta azt, hogy már minden az övé, azért hogy koldusbérből, de büszkén összehozza valahogy mégegyszer azt amije volt (noha ez lehetetlen). Eldobja magától a legértékesebbet, hogy önmagát, saját fontosságát megtartsa.
