az az indulat legyen bennetek

Fil 2:3-5 … hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban;

Az igazi szeretetkapcsolat kiindulópontja az, hogy leveti az ember a saját fontosságát. Nem úgy közeledik a másikhoz, hogy ki vagyok én … hanem alázatosan, magát félretéve az útból. Mert útban vagyunk, saját fontosságunk, szerepünk, poziciónk , dicsőségünk mind útban van amikor a szeretetről van szó. Hiszen a szeretet a másikról szól, arról hogy ki ő, mi a jó neki, mire van szüksége, nem magamról. A másikba belefeledkezve szeretni … igy szeret minket Isten, így mutatta be Jézus Isten szeretetét, nem törődve saját fontosságával, szerepével, poziciójával. Bolonddá téve magát ha úgy tetszik.

Párkapcsolatban is csak ez lehet az alapja az igazi szeretetnek. Először fel kell adni mindent, fel kell adni fegyvereinket amivel saját fontosságunkért, saját biztonságunkért küzdünk. Hogy ez veszélyes és bolond dolog ? Igen, az. A szeretet az egy veszélyes és bolond dolog és nagyon meg tudnak sebezni és bántani hogyha mi nyitott szívvel odaállunk és szeretni akarunk. De a veszélyen kívül nincs szeretet. Biztonságos, előre biztosított szeretet nincs. Amiért nem kellene kockázatot vállalni.

Képesek vagyunk úgy nekiindulni ahogy Krisztus Jézus tette ? Elindult egy idegen világba, levetve saját fontosságát, poziciójat. Elindult egy idegen, ellenséges környezetbe, nem mint egy hódító akinek biztosítva van az útja, hanem mint egy utolsó valaki aki minden esély szerint csak veszíteni lehet: az emberi birodalom elfelejtett poros sarkában, egy kis faluban, egyik legszegényebb csalába jött. Egy megvetett elfelejtett helyre, ahol már azzal kezdték hogy meg akarták ölni. Így indul neki a szeretet-hódításnak Isten ? Így keres magának Isten Fia menyasszonyt (a gyülekezetet)? Így.

Talán nekünk is másképp kell utánamenni annak akit szeretünk.

ilyen értelemben

Filippi 1:6-7 Meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig: A mint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket …

Meggyőződés. Valami amiben biztos vagyok, valami amiről tudom hogy úgy van. Ebben az állításban van valami megingathatatlan, valami stabil, valaki aki nem változik: Isten. Nem a filippibeliek nagyszerű tulajdonságai hozzák létre ezt a meggyőződést, hanem Pál Isten-ismeretéből fakad. Péter és a többi apostol életében sok olyan átéles van amiből megtanulták azt hogy Jézus nem adja fel a velük való foglalkozást: Péter a megtagadás után jot rá arra hogy Jézus utánamegy, megkeresi és megbocsát neki, és nem adja fel a vele való foglalkozást. Az emmausi úton járó tanítványoknak egy egész napi beszélgetés bizonyítota ezt. Tamáshoz külön odament az Úr és megmutatta neki a feltámadt testén a sebek helyét, hogy helyreállítsa a hitét. Pál életéből nincs leírásunk egy ilyen helyzetről, viszont saját tapasztalatunkból tudjuk hogy Isten ilyen: hogyha mi hűtlenek vagyunk is, Ő hűséges, Ő megtartja azt amit ígért. Ez az Isten-ismeret az alpja tehát ennek a meggyőződésnek: Pál tudja, hogy Isten véghezviszi a munkát. Mit tanít nekünk ez a hozzáállásról más hívők felé? Azt, hogy bizalommal teli, reménységgel teli kell legyen. Azt, hogy úgy lássuk a testvérünket mint akiből Isten ki fogja hozni a lehető legjobbat. Ne a hibáit tartsuk szem előtt hanem az Urát, aki dolgozik rajta, aki el fogja végezni benne a jó munkát.