Thursday, November 13, 2014

Nem üzletelünk

2 Kor 2:17 Mi azonban nem „üzletelünk” Isten üzenetével, és nem arra használjuk, hogy a magunk hasznát keressük vele, mint azt sokan mások teszik. Nem! Mivel bennünket Isten küldött, mi Krisztussal való egységben és Isten jelenlétében tiszta szívből hirdetjük az igazságot mindenkinek.

A vallás az egyik legjobb business a világon. Nagyon sok pénzt vesznek el az emberektől, nagyrészt hazugsággal. Kihasználják az egyszerű emberek hiszékenységét és szellemi szükségeit. A vallásos rendszerbven van egy szentély és van egy sámán aki közelebb van Istenhez és ha lepénzelik akkor elintézi a dolgokat Istennel. A pénz kiváltja a dolgokat, ha ebben a rendszerben az ember pénzt ad akkor az eltörli a bűnöket, befolyásolja az istenséget abba az irányba amit az adakozó szeretne (ez az amit varázslásnak nevezünk), jótettnek számít és pótolja a személyes tetteket. Nyilván hogy ez mind mind hamis dolog. George Carlin, egy nagyon értelmes ateista jegyezte meg, hogy Isten akiről azt mondják mindenható mindenre képes, úgy néz ki a teleevangelisták alapján hogy egy dologgal mégis küzködik, nincs elég pénze. A kegyelem ingyen üzenetét nem lehet úgy hirdetni hogy utána kalapozunk. Vagy elmondjuk a számlaszámokat. Nem lehet úgy úrvacsorát venni ahol Isten ingyenes kegyelmére emlékezünk, hogy utána körbemegy a persely. Nem lehet akkorát hazudni hogy az ószövetség helyett kerestetett egy új, kivéve hogy a papság a szenthely és a tized megmaradt. Nem, az újszövetség egészen mást mutat be. Olyan katonákat akik a saját zsoldjukon katonáskodnak. Olyan embereket akik inkább éjjel nappal dolgoznak csak ne tegyenek akadályt az evangélium útjába. A legnagyobb akadály ma az éppen ez, hogy nagyon világos mindenkinek hogy ez az egész egy nyerészkedéssé fajult el. Minden üzenet erejét elveszi az ha utána pénzt kérnek érte. Pál egy másik utat mutatott nekünk, azt kell követnünk ha igazán akarjuk szólni az evangéliumot, tiszta szívből, Isten jelenlétében.

Tuesday, November 11, 2014

Nem akart menni

1 Korintus 16:12 Ami a testvérünket, Apollóst illeti, nagyon kértem, hogy látogasson meg titeket a testvérekkel együtt, de ő most nem akart menni. Egy másik alkalommal azonban majd meglátogat benneteket.

Pál apostol egy volt a testvérek közül. Nem volt egy olyan ember akinek feltétlenül engedelmeskedtek volna a társai. És ő volt a legnagyobb apostol. Apollóst kérlelet hogy menjen el Korintusba, de Apollós nem akarta, mert Korintusban voltak problémák egyesek Pál egyesek Apollós egyesek Krisztus követőinek mondták magukat. Apollós ebben a kérdésben látta azt amit Pál nem és nem akart odamenni hogy erősítse a vitát. Pál pedig tiszteletben tartotta azt hogy Apollósnak megvan a saját szabad akarata és értelme Istentől hogy döntsön. Ő csak kért de ugyanakkor elfogadta ha a kérését nem teljesítették. Nagyon más az amit az ige bemutat attól amit sok szószékről hirdetnek: a feltétlen engedelmesség az előljáróknak.

Monday, October 27, 2014

Gyülekezeti fegyelem

1 Korintus 5:9-11 Előző levelemben írtam már nektek, hogy ne legyen semmi közötök a szexuális bűnökben élő emberekhez. De ezt nem úgy értettem, hogy semmiféle kapcsolatot ne tartsatok a jelenlegi világ embereivel, akik szexuális bűnökben élnek, pénzimádók, becsapják egymást, és bálványokat imádnak. Hiszen, ha tőlük teljesen el akarnátok zárkózni, akkor ki kellene mennetek a világból. Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges, vagy csaló. Az ilyennel még csak ne is egyetek együtt!

Gyülekezeti fegyelem - mit jelent és mit nem jelent. Nem jelenti semmiképpen sem a kívülvalók, a gyülekezethez nem tartozó emberek megítélését. Semmi nem segítünk egy emberen azzal hogyha elítéljük amikor még nem ismeri Krisztust. Vannak olyan magukat kereszténynek tartó emberek akik azt gondolják hogy a kereszténység egy sor szabály betartása, és ha ezeket rá lehetne erőltetni másokra akkor ők is keersztények lennének. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. A kereszténység egy önkéntes döntés ami meghagyja a szabaságot arra hogy valaki elmenjen ha el akar menni. Akik azonban már megsimerték Krisztust és a kegyelmet azok maguktól is elfordulnak a bűntől, külső erőltetés nélkül, hiszen dolgozik bennük a Szent Szellem és meggyőzi a lelkiismeretüket. Ha valamiért egy hívő ember mégis nyilvánosan bűnben él: itt az apostol felsorol egy pár ilyen esetet: szexuális bűnök, pl. ebben az esetben vérfetőzés állt fenn - egy olyan kapcsolat amit még a pogányok is elítéltek - vagy a pénz szeretete, ennek kimutatása, megélése, luxusban való élés (míg az elsőt nagyon elítélik ma a gyülekezetek a másodikat egyáltalán) bálványok imádása - milyen fontos volt akkor és ma is a keresztényeknek elhatárolódni más vallásoktól, ezzel szemben ma semmit nem szól egy közösség ha egyik tagja elkezd pl. keleti vallásokból átvett dolgokat, jógát, meditációt űzni stb. Nagyon súlyos ezen igeversek szerint a káromkodással, káromlásokkal teli beszéd is, ez egy jele annak hogy valami nincs rendben az illetővel. Az elhatárolódás milyen kell legyen: egyértelmű (megmondani miért), közösségi (az egész közöség együtt végzi) és nem ítélkezős vagy hatalmaskodós, cálja nem a büntetés hanem egyrészt a másik ember ráébresztése arra hogy valamit nem érez jól a lelkiismerete illetve a közösség megvédése attól hogy ilyen életű emberektől átvegyen dolgokat. Egyértelműen nyitott ajtó kell legyen arra hogy az illető megváltozzon és visszajöjjön, nem mások előtt kell megalázni hanem Isten előtt rendezze a dolgait és az élete mutassa a megváltozást utána.

Sunday, October 26, 2014

Nem ékesszólással

1 Korintus 2:1-5 Testvéreim, amikor hozzátok mentem, nem emberi bölcselkedéssel, vagy különleges ékesszólással ismertettem meg veletek Isten szellemi igazságait. Elhatároztam, hogy minden mást félretéve csakis Jézus Krisztusról fogok nektek beszélni, és róla is úgy, mint aki meghalt a kereszten. Amikor hozzátok érkeztem, gyenge voltam, és szinte reszkettem a félelemtől. Beszédemet és tanításomat nem a bölcs szavak tették meggyőzővé, hanem a Szent Szellem ereje — ez volt a bizonyítéka annak, hogy igazat mondok! Azért történt ez így, hogy a ti hitetek alapja az Isten erejének megtapasztalása legyen, ne pedig valami emberi bölcsesség.

Ma amikor egy lelkipásztor beszél annak nagy része ékesszólás, ezt tanítják nekik, hogy hogyan beszéljenek ékesszólással, mikor ordibáljanak mikor beszéljenek halkan, hogyan tartsák ébren a hallagtóságot. Egyesek érzelmeket is megjátszanak vagy affektálva érzelmi átéléssel beszélnek. Amit mondanak abból bizonyítják hogy ők valami különleges ismeret birtokában vannak, pl. amikor idézik az eredeti szöveget amit a laikus nem ért, akár a görögöt vagy hébert vagy valami történelmi hátteret adnak amit úgy gondolnak hogy különleges és kiemeli talán a történetet is de mindenképpen a saját bölcsességüket. Pál üzenete nem ilyen volt noha Pál egy tanult emberként tudott volna így prédikálni. Mégsem tette - inkább a legegyszerűbb de e leglényegesebb alapkérdéssel foglalkozott: Krisztus helyettes áldozatával. Pál ugyanolyan ember volt mint mi nem tetette magát többenk nem mondta azt hogy ő lenne a különleges, ugyanúgy félt és ugyanolyan nehézségei voltak az igehirdetésben mint bármely embernek. Az alap nem a képzett vezető típusú ember volt az igehirdetésében, hanem Isten ereje ami megmutatja magát a legegyszerűbb üzenetben.

Thursday, October 23, 2014

Dicsekedés

1 Kor 1:26-30 Testvéreim, amikor Isten elhívott benneteket, nem sokan voltak közöttetek — emberi megítélés szerint — bölcsek, hatalmasok, vagy előkelő származásúak. Gondolkozzatok el ezen! Mert Isten azokat választotta, akiket ez a világ bolondoknak tart, hogy ezáltal megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta, akiket a világ gyengének tekint, hogy megszégyenítse azokat, akiket erősnek tartanak. Azokat választotta, akiket a világ megvet és semmibe vesz, hogy semmivé tegye azokat, akiket a világ sokra tart. Mindezt Isten azért tette, hogy előtte senki ne dicsekedhessen! Isten az, aki véghezvitte, hogy ti Krisztusban vagytok. Így lett Krisztus a mi bölcsességünk, és általa fogadott el Isten bennünket. Krisztusban választott külön minket Isten a maga számára, és általa váltott meg bennünket. Amint az Írás mondja: „Aki dicsekszik, csakis az Úrban dicsekedjék!”

Ay egyik tévút amire sok hívő ember rátéved az az önmegváltás útja. Amiután elfogadják a Krisztus ingyenes kegyelmét, az én mégis előtör és azt mondja nekem is helyem van itt én is fontos vagyok. Valamit csináljak nem lehet hogy nem az én érdemem. Ha nem més erősebb törvényeket hozok és betartom és igazabb leszek. Vagy alázatoskodni fogok de valahol mégis én leszek a fontos. Az egyik alapvető ismertető jele az ilyen embernek a dicsekedés. Valamivel dicsekedik. Valamivel előtérbe jön. Amikor hívő embereket dicsekedni hallasz tudhatod hogy a törvénykezés szelleme ott van közöttük, és rabságában tartja őket. Egy igazi hívő embernél nem ő van az előtérben hanem Jézus. Sem az alázatoskodásával sem a feltűnősködésével nem tűnik ki a történetből. A története nem saját magáról, hanem Krisztusról szól. Nem igazodik a világhoz a világ mintájához - ami az élet kérkedése - hanem emlékezik arra hogy honnan hozta ki őt Isten és alázatos marad.

Még Dávidnak is szüksége volt erre amikor felfuvalkodott:

2 Sam 7:8 "Most hát mondd meg szolgámnak, Dávidnak: »Ezt üzeni neked az Örökkévaló, a Seregek Ura: Én vagyok az, aki fölvettelek téged a mezőről, elhoztalak a juhok fara mögül, és népem, Izráel fejedelmévé tettelek!"

Monday, October 20, 2014

A többes szám

! Korintusi 1:4-9 Mindig hálát adok Istenemnek értetek azért a kegyelemért, amelyet Krisztus Jézussal együtt ajándékozott nektek. 5 Mert Jézusban Isten mindennel megáldott benneteket, különösen a beszéd és az ismeret sokféle ajándékával. Ezáltal minden kétséget kizáróan megerősítette mindazt, amit nektek a Krisztusról mondtam. Így hát az összes kegyelmi ajándék megvan közöttetek, és örömmel várjátok Urunk, Jézus Krisztus megjelenését. Isten mindvégig megerősít majd titeket, hogy Urunk, Jézus Krisztus Napján senki se vádolhasson benneteket. Isten teljesen megbízható, és megtartja ígéreteit! Ő hívott el bennünket, hogy teljes életközösségben éljünk a Fiával, Urunkkal, Jézus Krisztussal.

Isten gyülekezete élő kövekből áll. Egyik kő sem nagyobb vagy fontosabb a másiknál. A hála a közösségért van, a kegyelem a közösség egészének szól. Az ajándékok szét vannak osztva sok ember között. Nem egy embernál van a beszéd és az ismeret, hanem sokaknál: a sokféle beszéd és ismereti ajándék van különösen kiosztva. Teljesen ellentmond ez a mai népegyházi gyakorlatnak ahol mindez egyetlen ember személyében koncentrálódik. A pap vagy lelkész hivatala nem ismert az újszövetségben, nem egyezik Isten tervével, sőt az ajándékok és ismeret isteni forrásával szemben egy emberi kényszerítés és erőlködést jelent. A sokféleség a gyülekezezetben a kegyelemre való rászorultságot erősíti. Kegyelem és Istentől jövő bölcsesség nélkül ugyanis sok hang között nem lehet harmónia

10 Testvéreim, kérlek benneteket, Urunk, Jézus Krisztus nevében, hogy éljetek egymással összhangban és teljes egyetértésben! Ne legyen köztetek széthúzás, se pártoskodás, hanem állítsátok helyre a harmóniát magatok között mind a gondolkodásban, mind a törekvésben!

Az nem harmónia hogy mindenki ül a padban és csak egy ember beszél. Noha nincs ellentmondás, ez nem sok hang harmóniája, ez egy szóló egy halott háttérrel. Ez nem Isten terve ez nem mutatja be Istent nem mutat Istenre, ez annak az egy embernek az emberi erőből való felkészülését mutatja be. Egy emberektől emberek által épített vallásokból átvett módszer a papság és a lakius hívők szétválasztása, amely halott és passzív embereket eredményez akik félnek az Igét szólni és akik távolabb gondolják magukat a kegyelem trónjától mint a papság. Nem lehet azt hirdetni a szószékről hogy egyetemes papség van és a gyakorlatban teljesen megtagadni ezt. Illetve lehet, csak ez képmutatás.

Gedeon idejében és utána a bírák idejében végig egyértelmű volt az hogy vagy az Istentől adott rendszert követik vagy az emberi rendszert, és hogy nem lehet a kettőt összemosni: Gedeon még visszautasította ezt, de tudjuk hogy Sámuel idejében megvetette a nép Istent és emberi vezetőt választott magának (ennek következményeiel)

Bírák 8:22-23 Az izráeli férfiak ezt mondták Gedeonnak: „Mivel te szabadítottál meg bennünket a midjániaktól, te uralkodj népünk fölött! Aztán majd a fiad, utána meg annak a fia uralkodjon!” 23 De Gedeon elutasította ezt: „Nem fogunk uralkodni fölöttetek, sem én, sem a fiam! Az Örökkévaló uralkodjon Izráelen!”

1 Sámuel 8:6-9 „Sámuel, tedd meg, amit a nép kér tőled! Nem téged, hanem engem utasítottak el[a], hogy ne legyek többé a királyuk. Ugyanúgy cselekszenek veled is, ahogy velem szemben viselkednek mind a mai napig. Amióta kihoztam őket Egyiptomból, mindig elfordulnak tőlem, és más isteneket imádnak. Most hát tedd meg, amit kívánnak tőled, de előbb nyomatékosan figyelmeztesd őket arra, hogy a királyuk milyen módon fog uralkodni rajtuk.”