világosság cserépedényekben

2 Korinthus 4:6-7 Mert az Isten, a ki szólt: setétségbõl világosság ragyogjon, õ gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsõsége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erõnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.

Sötétségben ragyog fel a világosság. Nem vallhatom azt hogy én igaz ember vagyok vagy hogy jobb lennék másnál. Nem vagyok az és életem nem is példa vagy követnivaló modell, és nem is így állítom be magam. Ne értsük félre egymást, nem arról beszélek hogy megakudtam a bűnnel. Nem arról beszélek hogy rendben van rossz és helytelen dolgokat tenni. Arról beszélek hogy van egy világosság ami nem az én fényem, van egy dicsőség ami nem az én dicsőségem, van egy munka amit Isten elkezdett az én sötét szívemben és ennek van egy világossága. Ami jó, ami igazi, életet megújító világosság, és aminek a fényében boldog lesz az ember. Akkor is ha magamra nézve nem látok semmit amit javasolni tudnék másnak van valami amit mégis bemutatok vagy bemutatni szeretnék az ez az világosság amit nem én gyújtottam, hanem Isten. Én pedig, mint egy cserépedény, csak hordozója vagyok ennek a világosságnak. Néha eltörve, néha bemocskolva, az idő nagy részében hamisan igyekezve bemutatni a cserép szépségét (nevetséges, de így teszek) – de néha mégis, bemutatva egy fényt amit kaptam. Nem csüggedek el hogyha a cserép nem olyan szép, nem olyan vonzó, nem olyan érdekes. Mert szerepe csak az hogy tartsa a fényt.